1.Az élet nagy dolgait sosem tervezzük.Jeanette Winterson

-Megint hétfő.-sóhajtottam unottan az ágyban feküdve.Az élet nagy gondjain tűnödtem hangosan,amikor a nagynénikém,Cordelia dühösen fújtatva benyitott a szobámba.
-Grace,most azonnal mondd meg a testvérednek,hogy adja vissza az ékszereket!-sápítozta idegesen Cordelia néni.
- Cordelia néni,én nem nyúltam semmihez.Talán csak álmodtál valamit.-lépett be unottan az öcsém.
-Adam,ne szemtelenkedj!-mondta élesen Cordelia néni.Eközben fenyegetően rázta a mutatóujját az öcsém fele.
-Öhm...Cordelia néni-szólaltam meg óvatosan-az ékszereket tegnap a nagyi odaadta valami pasasnak.
-Jajj Grace,ne dühíts jobban fel!-Cordelia néni orrcimpái tágultak.Kissé vicces volt ez a látvány.
-De én...-kezdetm.Ekkor berontott a nagyi és unokatestvérem,Zora.
-Mi folyik itt gyerekek?-kérdeztea nagyi megdöbbenve.
-Grace azt állítja,hogy odaadtad az ÉKSZEREKET egy "pasasnak".-mondta már kissé nyugodtabban a nagynéném,felém mutogatva.
-Igen,így van.-nyugtatta meg a nagyamám Cordelia nénit.-De mielőtt valamit mondanál,Cordelia,ismertem a "pasast",nem kell ezért ekkora cirkuszt csapni.Hiszen nem vagy már 5 éves.Na,de többet ne kiváncsiskodjatok!
-Mondtam,hogy semmi közöm az egészhez.-morogta halkan az öcsém,MP3-asát nyomkodva.
Cordelia néni sarkon pördült,hátravetette csillogó fekete haját és mérgsen-mint ahogyan bejött-kiment a szobábol.Elmosolyodtam.Azok a 13 éves lányok jutottak eszembe az iskolából,akik Dr.Szöszit próbálják utanozni a "dob és int"akcióval.
 -Tessék?-hülledezett Zora kuzinóm-Hisz ma a gólyagála.Mit fogok én hordani ékszerként?
-Majd odaadom az egyik szögecses láncom.-ajánlotta fel Adam.Zora döbbenten nézett rá.-Jól van,akkor adom a kutyapórázt.
-Gyerekek.Nyugalom!Grace,öltözz fel és gyere reggelizni.Zora,ma elegyünk a bevásárló központba.Adam,te pedig viselkedj a házirendhez híven.
-Mi is az a házirend?-kérdezte vakaródzva Adam.
                                        ---------------------------------------------------------

-Csodás reggeleid vannak,Grace.-mondta nevetve Yvonne.Ő a legjobb barátnőm volt,akivel mindent meg tudok beszélni.Közepes termetű,ideális alakú lány.Stílusa egyedi és különleges.Na jó,most ez úgy hangzott,mint valami robot beszámolója.
-Aha,természetesen.-nyögtem ki ásítozva.A reggeli cirkusz á-la Cordelia néni nem volt a legfényesebb ébresztő.Éppen ki akartam nyitani a szekrényem ajtaját,amikor megpillantottam Zorát.Igaz,egy fedél alatt élünk,de soha nem tudok betelni a látányával.Mondjuk ezt nem ismerném be neki,de akkor is.Fekete,ragyogó haja-akár az anyjáé-most is,mint mindig gyengéden omlott a vállára.Fehér bőre is makulátlanul ragyogott és egy kellemes illatot árasztott a légkörbe.Mosolya közben gödröcskéket varázsolt-ahogy Adam mondaná-a pofazacskójára.Zöld szemeiben önimádat ragyogott,mégis elbűvölő volt.
-Hahóó,itt a Föld Grace!-lengette karját előttem Yvonne.-Két perc múlva kezdődik a töri.Tudood,Mrs.feketeköpenythordokhogytitokzatoslegyekkel.-hadarta Yvonne.-Otthon majd gyönyörködsz a kuzinódban.
-Oké.-feleltem mosolyogva.Tök aranyos volt látni,ahogyan hadar.-Amúgy jó az új rúzs.
-Igen,bizony.Látod,piros.-mondta eszelősen.
-Oké Yvonne,látom.Azért a színeket meg tudom különböztetni.-böktem ki sértődötten.
  Amikor beléptünk az osztályterembe,már ott volt Mrs.feketeköpenythordokhogytitokzatos legyek,alias ,Mrs.Sudnar.Minden szempár ránk szegeződött.
-Lányok,siessetek a helyetekre.-törte meg a csendet hűvösen Mrs.Sudnar.Én és Yvonne sietve haladtunk a helyünk felé.
-Számotokra jó hírt közölnék veletek .Méghozzá az,hogy a mai napon elmaradnak az órák.-tapsivar tört ki,füttyögtetésekkel keverve.-Az oka az,hogy a gólygála díszítésére szükséges a fél osztály,ezért osztályfőnök úgy döntött,hogy nem érdemes megtartani a tanórákat.-üvöltötte túl a hangzavart a tanárnő,fekete kapucnijába burkolózva.-Szóval,hazamehettek.-ezzel a mondattal zárta mondandóját,felvette aktatáskáját és kiment.


Szerencsére én nem voltam benne a díszítők között,viszont Yvonne igen,tehát elbúcsuztunk egymástól azzal a megegyezéssel,hogy este 8-kor találkozunk az iskola előtt.Hazaértem,ettem pár falatot,majd heverésztem egy kicsit,amíg még alkalmam volt egyedül lenni.Pontban 3 órakor elindultam a pszichológiai rendelő felé.Rendszeresen jártam pszichológushoz a szüleim és a nagyapám halála óta.Mindössze 8 éves voltam,amikor elvesztettem szüleimet.Soha nem tudtam meg pontosan a haláluk okát,a nagyi mindig azt mondta,hogy balesetben haltak meg,viszont látszott rajta,hogy nem az igazat mondja.Nem mertem megkérdezni oha,mi az igazi oka,mert láttam a nagyin,hogy felkavarja a téma.Ezért így hagytam a dolgot.Inkább a nagyapától kérdeztem ezt-azt.A nagyapám maga a jóság megtestesítője volt.Nála jobb embert soha nem ismertem meg.Viszont a szüleim halála után két héttel ő is meghalt.(titokzatos módon).Nagy gondolkozásom közepette,megszólalt egy hang mögöttem:
-Grace!Hahó,Grace!
Megpördültem a tengelyem körül.A pszichológusom állt mögöttem egy széles mosollyal az arcán.
-Mit szólnál,ha ma a teaházba mennénk a rendelő helyett?Ott kikapcsolódhatsz.-mondta kedvesen Melinda.Ő is egy legjobb barátnő félének számított nekem.Egy iszonyúan kedves nő volt.Mintha az édesanyám let volna.
-Nagyon jó lenne.-feleltem izgatottan.Elindultunk a teaház fele.
-Na,és mi volt ma?-kérdezte,miközben megsimította a hátamat.
-Hát,reggel Cordelia néni cirkuszt vetett.Ööö..elmaradtak az órák,mert páran fel kellett díszitsék a pincét,ahol ma a gólyagála lesz.
-Aha,szóval laza napod volt.-mondta életvidáman Melinda.
-Végre,egy laza nap.-feleltem nyugodtan.
-És,mi lesz a gólyagálán?
-Szerintem buli.-feleltem kissé ostoba hangnemmel.
-Oké,pontos voltál.-nevetett fel Melinda.
-Jó na,csak a mai nap ellágyultam.Hát..lesz zene,meg kaja,ital,meg...
-Grace,ne hogy alkoholt fogyassz.-komorodott el Melinda.
-Ajj na,csak egy kicsiit.Kérlek Melindaa.-sápítoztam.Nyomban bociszemekre vátottam.
-Na jó,elvégre 16 éves vagy.De egy pohárral sem többet.-simogatta meg a hajam a pszichológusom.Ezért is volt olyan,mint édesanyám.Mindig gondoskodott rólam.
 Miután 2 órát cseverésztünk,és két-két csésze teát megittunk,hazaindultam.Amikor beléptem a házba,olyan volt,mintha egy őrültek házába lettem volna.Adam szobájából a zene ordított,hiszen őt most sem izgatta  semmi.Zora ide-oda szaladgált,ruhákat próbálva.Pár,számomra ismeretlen ember,gondolom szabók ruhákat terveztek Zorának,hiszen ő szeretett egyedi lenni,és nem némi nagyáruházban vásárolt ruhákban táncikálni a bálon.Cordelia néni az egyik szabónak üvöltött,hogy mit gondol az ímént készített ruháról.A lánya nem fog ilyen rövid,nagy bevágású ruhába menni egy estélyi bálba.Sőt,sehova nem megy ilyen rövid ruhában.A nagyi pedig Cordelia néninek üvöltött,hogy ne üvöltsön.A földön mindenfele szalagok és anyagok hevertek.Újra megnéztem a házszámot,de igen,otthon voltam.Inkább úgy döntöttem,a hátsó ajtón surranok be.Felmentem a szobámba,felvettem a ruhámat,elvettem a többi szükséges dolgot,begöndörítettem a hajam.Készen voltam az indulásra.

-Yvonne,nem érzem jól magam.-mondtam a hányingerrel küzködve.
-Grace,Grace.Melinda megmondta ne igyál alkoholt.Mindegy.Gyerünk a mosdóba!
-Ööö..Yvonne,megharagudnál,ha most egyedül mennék ki?-kérdeztem félénken.
-Nem egyáltalán.Adiig még táncolok egy jót az egyik pasival.-mondta Yvonne kacsintva,majd nyakkendőjétől fogva megragadott egy fiút.
 Gyorsan haldtam a mosdó fele.A pince egyik sötét szegletében volt.Amikor benyitottam,Zora és pár barátnője voltak ott.
-Zora,kérlek...-suttogtam halkan.Talán egy kis önsajnálat is bújkálta hangomban.
-Aha,gyertek lányok.Grace mindjárt összehányja a mosdót.-mondta gúnyosan Zora.-Alkoholista.
-Egy pohár bortól én vagyok a világ legnagyobb alkoholistája...bocs.-pusmogtam.Szerencsére ezt Zoráék már nem hallották.A tükör felé fordultam.Egy vérfagyasztó látvany fogadott.Egy véres arcú nő allt a tükörben.Felsikítottam volna,de nem volt erőm hozzá.
-Jajj,ne félj kislány.Téged vártalak egész életemben.-recsegte a hang gúnyosan.-Csak egy kicsit szórakozni fogunk.
-De...én...-az ajtó felé szaldtam,de az zárva volt.
-Ne félj,hisz én nem bántalak.Nem ismersz meg?
-Nem...-mondtam sírással küzködve.
-Hisz én a...

                                      PROLÓGUS                 

"Ketten is csak akkor tarthatnak titkot, ha az egyikük halott."Stephen King.

1997.08.01.

Az utca lámpái halványan világítottak a holdfény kíséretében.A macskaköves út fényes vízzel volt áztatva.A Downing Streeten egy magassarkú halk kopogása hallatszott.Inkább futáshoz tartozó hangnak ígérkezett hallatszodni,mintsem egy nyugalmas halk kopogás.

Egy lány szaladt az utcán.Egyik kezében egy véres pengét tartott,a másikban egy zsebórát szorongatott.Sápadt arcán gömbölyű könycseppek gördültek lefele.Vörös hajába bele-bele kapott a szél s játszadozásba kezdett avval.A lány mögött egy halk mondat halattszott:

-Nem kell félned.

Ekkor a lány döbbenten megállt.A lábai földbe gyökereztek.Legszívesebben abban a pillannatban elkiáltotta magát,de erje nem volt elegendő ahhoz.A hang újra megszólalt:

-Állj meg.Valamivel tartozol nekem.

-Miért követtél,mit akarsz?Ha arra gondolsz,hogy megadom magam,tévedsz.Nagyon is..

-Ó,Natalie.A kis bájos.-mondta a hang gúnyosan.-Még mindig annak tudatában vagy,hogy nálad van az?Kis butus.Ha tudná a Szövetség hogy mit tettél..Nem lennél te,Natalie a kis ártatlan...

Ekkor a lány megfordult.A dús könnyekkel áztatott arca riadtan rámeredt a hangra.

-Nerissa,te..

-Tudom.-húzta gúnyos mosolyra a szaját.

                                                      

Keze görcsösen öszzekötve lengett a feje fölött.A véres penge már nem a kezében volt.A zsebóra a nyakában lógott.

-Nerissa..nem értem,hisz...-ekkor a hangja összecsuklott.

-Natalie,ne félj tőlem.Hisz tudod ki vagyok.Ha nem lették volna annyira önfejű,talán most nem kellene így lennie.De te vagy Natalie.Önfeláldozó és jószívű.Ne hidd azt,kis butus,hogy minden a tied.-mosolyodott el Nerissa.Kezét ökölbe szorította.Majd Natalie felé tartotta.A régi falifestésekkel díszitett teremben halk susogás hallatszott,majd hideg fuvallat váltotta fel a meleg levegőt.

-Nerissa,nem teheted...nem kell...-mondta sírva,de ekkor már késő volt.Egy riadt sikoly kiséretében minden elsötétült.