PROLÓGUS                 

"Ketten is csak akkor tarthatnak titkot, ha az egyikük halott."Stephen King.

1997.08.01.

Az utca lámpái halványan világítottak a holdfény kíséretében.A macskaköves út fényes vízzel volt áztatva.A Downing Streeten egy magassarkú halk kopogása hallatszott.Inkább futáshoz tartozó hangnak ígérkezett hallatszodni,mintsem egy nyugalmas halk kopogás.

Egy lány szaladt az utcán.Egyik kezében egy véres pengét tartott,a másikban egy zsebórát szorongatott.Sápadt arcán gömbölyű könycseppek gördültek lefele.Vörös hajába bele-bele kapott a szél s játszadozásba kezdett avval.A lány mögött egy halk mondat halattszott:

-Nem kell félned.

Ekkor a lány döbbenten megállt.A lábai földbe gyökereztek.Legszívesebben abban a pillannatban elkiáltotta magát,de erje nem volt elegendő ahhoz.A hang újra megszólalt:

-Állj meg.Valamivel tartozol nekem.

-Miért követtél,mit akarsz?Ha arra gondolsz,hogy megadom magam,tévedsz.Nagyon is..

-Ó,Natalie.A kis bájos.-mondta a hang gúnyosan.-Még mindig annak tudatában vagy,hogy nálad van az?Kis butus.Ha tudná a Szövetség hogy mit tettél..Nem lennél te,Natalie a kis ártatlan...

Ekkor a lány megfordult.A dús könnyekkel áztatott arca riadtan rámeredt a hangra.

-Nerissa,te..

-Tudom.-húzta gúnyos mosolyra a szaját.

                                                      

Keze görcsösen öszzekötve lengett a feje fölött.A véres penge már nem a kezében volt.A zsebóra a nyakában lógott.

-Nerissa..nem értem,hisz...-ekkor a hangja összecsuklott.

-Natalie,ne félj tőlem.Hisz tudod ki vagyok.Ha nem lették volna annyira önfejű,talán most nem kellene így lennie.De te vagy Natalie.Önfeláldozó és jószívű.Ne hidd azt,kis butus,hogy minden a tied.-mosolyodott el Nerissa.Kezét ökölbe szorította.Majd Natalie felé tartotta.A régi falifestésekkel díszitett teremben halk susogás hallatszott,majd hideg fuvallat váltotta fel a meleg levegőt.

-Nerissa,nem teheted...nem kell...-mondta sírva,de ekkor már késő volt.Egy riadt sikoly kiséretében minden elsötétült.